Az anyásodásról

A Matrescence, vagyis a (kamaszodáshoz hasonlítható, eget, földet rengető, változásokat hozó) “anyásodás” időszaka egy olyan új kutatási terület, ahol találkozik a tudomány a spiritualitással. Ahol a pszichológia, a szociológia, a kultúrális antropológia, a fejlődéstan és biológia, az endokrinológia és a legújabb idegrendszeri kutatások eredményei, szálai összefutnak.

De minél mélyebbre ásunk az “anyásodás” kutatásába, annál egyértelműbb, hogy a tudomány önmagában nem képes minden ekkor felmerülő kérdésre, sőt gyakran kételyre, választ adni.

Alapvetésként hasznos elfogadnunk, hogy itt a Földön mi emberi tapasztalásokat gyűjtő, lelki-szellemi lények vagyunk, tehát, hogy a nehézségeink elsősorban tanulási lehetőségek (nem pedig, átok, büntetés, vagy valamely képzelt hiányosságunk eredményei).

Alapként kell, hogy értsük, hogy az emberi élet célja (igen, a babáé, és a mamáé is) a tudat fejlődéséről szól inkább, mint statikus és materiális, állandóságot sugalló állapotok egy bizonyos szempontból “sikernek” elkönyvelt, lineáris fűzérre való felsorakoztatásáról.

Ez a gondolat különösen igaz a szülés utáni, posztpartum időszakra, ami nem az élet boldog csúcsára való “megérkezésről”, hanem egy szabad nőnek az anyaság kötelékébe ÉS erejébe való, fokozatos érési folyamatáról szól (és nemcsak az első kisbabánál!).

De ha ezt az átlag kultúránk nem érti, nem sugallja, akkor ez az időszak rendkívül szorongós, fájdalmas és összezavaró lehet a legtöbb nő számára, ráadásul anélkül, hogy erőt meríthetne abból, hogy minden könnycsepp, és boldog mosoly egyaránt megéri a fáradalmakat.

Mi az, hogy “lelki-spirituális” fejlődés? Hát, nem az a bizonyos rózsaszín-arany felhőkön való szirupos szárnyalás, amitől sok hús-vér nőnek a gyomra fordul fel…

Legtöbbször a fejlődési ugrásainkat, pont mint a kisbabáknál, munka, erőfeszítés, szorítottság, szülőcsatorna-sötét érzetek előzik meg, melyek végeredménye az, hogy a világról alkotott képünk megváltozik, hogy képesek leszünk perspektívát váltani.

Általában része a folyamatnak egy regressziós, inkubálódási, méhbarlang jellegű állapot, amiből kipréselődve, újjászületve találunk rá egy új létezési formára.

Ennek eredménye az a metamorfózis, átalakulás, ami után az előző állapotba való visszalépés már lehetetlen (még ha néha vágyott is).

A báb pillangóvá alakulása erre a klasszikus metafóra.

Sok nő a posztpartum “anyásodás” időszakát nehéz, kételyekkel teli, depresszív, sötét, zűrzavaros időszaknak éli meg, melyet persze eksztatikusan gyönyörű és boldogságos pillanatok színeznek. De a mi világunk csak ez utóbbiakat fogadja el hiteles érzésnek – és ez sok kismamát felesleges önbántás felé sodor!

Sok kismama a teljes kimerülés állapotába jut a hat hetes gyermekágyi szak végére, úgy hogy erre a legkevésbé sem volt felkészülve.

Az alagút masik végén előbukkanó, erejükbe visszatérő új nők, az anyák pedig új képességekről, belső kincsekről, sőt egy nagyon mélyről felbuggyanó hála és új típusú önbizalom érzetről beszélnek,

Az “anyásodás” egy olyan folyamat, aminek a végén az egyes számból többes szám lesz, ami paradox módon mégis az egységről szól, mert az “ÉN” “MI”-vé alakul.

Megdöbbentő, kortárs tudományos tény, hogy ezt a DNS-ünk is mutatja, epigenetikai váltáson estünk át. A nő sejtjei magukban hordozzák a másik lény emlékét. És ez megváltoztatja a nő egész életét.

De nem csak azt!

Az “én”-ből “mi”-vé való transzformáció során egy kicsit önmaga teljességébe és határtalan képességeibe (na, jó: mozgó határaiba) is beleérez a nő ilyenkor.

Azok a nők, akik eddig a pontig patikamérlegen kiszámítható, célorientált életet éltek a várandósságukig, a méhükben növekvő új élet kihordása és az anyásodás időszaka (meddig is tart, a gyerek 18 eves koráig?) alatt radikális paradigmaváltáson esnek át. Vannak pillanatok, amikor ez a magát újonnan megtapasztaló nő nem fér már bele a korábbi ruháiba, a korábbi élet szabta határokba, hanem ténylegesen hétköznapi csodákra képes ISTENNŐNEK érződik!

És ezt még a legtradícionalisabb spirituális tanítások is megébredési, megvilágosodási pillanatoknak hívják.

Ha egy nő képes arra, hogy ki tudja honnan (mert a tudomány erre választ nem ad) életet teremtsen itt a Földön, akkor logikus, hogy felmerül benne tudva, vagy tudatalatt, a kérdés: “hát honnan is jöttem akkor én magam?” “Mi is az én lényegi, esszenciális lényem?”

Egy kisbaba születése ég és földrengés – nemcsak a mama, de az apák számára is. De a folyamatot a nő éli meg mély, biológiai, sejt szinten, DNS-ileg ő az, aki átalakul! Ez sokkal-sokkal nagyobb valami, mint amit az éleslátó, mégis szűk spektrumban pásztázó, racionális elme felfogni képes!

Az anyásodás tehát az a folyamat, ami során a nő tapasztalati szinten kerül kapcsolatba az Élet forrásával és egyesítő bölcsességével.

(Biztos hogy ezt az időszakot mosogatással, kilók számolgatásával, a modern világ rendkívül “lapos” mércéje alapján akarod megélni?

Ha nem, keresd a gyermekágyra felkészítő tanfolyamokat, és szakembereket, nem utolsó sorban a családod és szűk baráti környezeted segítségét!)

Eredeti poszt:
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=2615447398510566&id=138380166217314