KéSzülődés személyes rituálé segítségével

Mentális-érzelmi készülődés személyes rituálé segítségével – A “Szülési Batyu” készítése

Pam England a Birthing From Within c. könyv szerzőjétől
(www.birthingfromwithin.com)

Most szeretnék bemutatni egy egyszerű, játékos, mégis nagyon erős lelki hatású rituálét, amit sok fiatal asszony élvezett már eddig is szülésükre való készülődésük során.

A “Szülési Batyunk” elkészítésének folyamán olyan benső tartalmakat, mélyen bennünk élő energiákat tisztelünk meg figyelmünkkel és érzéseinkkel, amelyek ideális esetben egyébként is harmónikusan állnak össze a szülés és vajúdás alatt: a születendő baba, a szülő nő, és az úgy szintén átalakulóban lévő apa közös erőfeszítése az, amit sokan egyféle beavatódásnak élnek meg.

A vajúdásra való spirituális és mentális készülődésünk során összegyűjthetünk három olyan tárgyat, amelynek különleges jelentése van — csakis a mi számunkra. Ezeket egy úgyszintén gondosan kiválasztott, tetszetős anyagkendőre helyezzük, majd a sarkait úgy kötjük össze, hogy az egy olyan klasszikus mesebeli batyut formázzon. Bármikor később, ha úgy érezzük, kinyithatjuk ezt a személyes tartalommal töltött batyucskát, és emlékezhetünk arra az üzenetre, melyet ezek a tárgyak számunkra újra és újra elmesélnek, és megerősítik azokat a belső energiáinkat, melyeket a batyu készítése során mi magunk választottunk támogatóinkká, kísérőinkké.

Hogy teljesen érthessük, mi is a Szülési Batyu értelme, vagy célja, próbáljunk visszagondolni arra, hogy a hagyományos kultúrákban hogyan is készítik fel a beavatási rituálékon részt vevő fiatal embereket. Ellentétben a nyugati világ orvoslásával és oktatásával, a beavatásra várótól elvárják, hogy mélyen, és aktívan készüljön a beavatódására. Nem elég csak úgy egyszerűen megjelenni, majd passzívan “fogadni” csupán magát a szertartást (egyébként érettségi ballagásra, esküvőre még a mi kultúránkban is gondolhatunk, ha párhuzamokat keresgélünk).

A beavatási rítus gyakran egy bizonyos idejű, a barátoktól, és a családtól való elszigetelődéssel kezdődik. Ebben a tiszteletteljes magányban a beavatásra váró elméje elcsendesedhet, és újraélesedhet, -fókuszálódhat, azt remélve hogy ezáltal befogadásra képes lesz: megnyitódik tudatalatti mélységeiből előbukkanó tudása felé. Érdekes, hogy ez a hasonló, befelé forduló, elcsendesedő mentális állapot mennyire természetes velejárója a késő várandósság periódusának, ill. a szülést közvetlenül megelőző időszaknak. Ezért gyakorta a várandós asszony egyféle természetes elégedettséget tapasztal magában. Érdemes felfigyelni ezekre a pillanatokra, a várandós asszony nagy ajándéka ez, ritkán adódó esély arra, megtanulhassunk a “belülről lenni”…

Hagyományos kultúrákban az idősebbek úgy igyekeznek segíteni a beavatásra várónak hogy belső, mentális energiáihoz, már eddig is létező, ám mélyre bújó igazságaihoz közel kerüljön, hogy azt a feladatot adják neki, keressen olyan dolgokat, melyekre szüksége lesz a magányosságának ideje alatt. Erre készülődve az anyák észrevétlen saját gondolataikat is összegyűjtik, emlékeiket átfésülik, hiteiket és hiedelmeiket újrarendezik. Ez a benső kutakodás vezethet el oda, hogy “látja”, érti azt, amit addig talán nem. Saját maga új megértése újféle viszonyba hozza saját magával, a párjával és születendő gyermekével is.

Amikor a Szülés Batyunkat a szülésfelkészítő kurzus keretén belül készítjük, az asszonyoknak bő két hét áll rendelkezésére, hogy jelentőséggel telt tárgyaikat összegyűjthessék. Amikor az instrukciókat a mamák hallgatják, a párjuk nincs jelen, hiszen őket nem is kérjük arra, hogy segítsék az anyát a batyu elkészítésében. Két vagy három héttel később pedig a batyukat közös körben a kurzus záró egyszerű, de szép ceremóniájaként osztjuk meg egymással.

A hagyományos készülődése nevében a következőket érezhetjük át a Batyu tárgyainak gyűjtése előtt:

“A Vajúdó Világ nem is annyira mesebeli földjére lépsz majd hamarosan, egy olyan helyre, ahol tested és lelked eddig ismeretlen határaihoz érsz majd el. Az izgalom hevében és a fáradtságod során nem szeretnél eltévedni, célod szem elől veszíteni. Nem akarod, hogy elfelejtsd azt, amit már most is tudsz a szíved mélyén, vagy azt, hogy nem egyedül haladsz ezen az úton: a gyermeked is veled együtt száll le, és párod vagy esetleg más szüléskísérők jelenléte (legyen az testi vagy csak lelki) is veled lesz, végig támogat.

“Hogy felismerhesd és szívedből ünnepelhesd azt az ősi hármasságot, mely szülésed alkalmával harmóniában ér össze, készíts egy Szülési Batyut, melybe három szimbolikus tárgyat helyezel majd. Mindegyik tárgy annak a személyenek az energiáját jelképezze, aki jelen lesz a szüléskor.

“Nem mindig könnyű hamar megtalálni az igazán szívhez szóló szimbólumainkat! Érdemes nem elhamarkodni a választást, nem olyat választani, ami már ismerős, vagy kollektív, mások által is esetleg elcsépelt (hacsak persze nem pont mégis csak velünk egy hullámhoszon áll az). Amikor a kezedben tartod azt a tárgyat, legyen az egy nem túl különleges kinézetű kavics, vagy épp a nagymamád gyűrűje, érezd, hogy az valóban szól hozzád, megérint téged. Ha nem ilyen, akkor keress még.

“Az egész dolog értelme az, hogy amikor vajúdás közben a választott tárgyadat látod, vagy a kezedben tartod, azok kimondatlan, azonnali emlékeztetőül szolgálnak mindazokhoz az érzésekhez, amik benned keringtek azalatt, hogy gyűjtögetted őket; emlékeztet arra:

• hogy minden, amit szükséges, hogy tudj, benned van;
• hogy minden eddig gyermeket szült asszonyhoz téren és időn túl kapcsolódsz azzal, hogy most Te magad is gyermekedért vajúdsz;
• hogy párod, vagy kísérőd ott van veled, és tőled függetlenül ő maga is úton van,
• és mint ahogy várva várt babád is olyan tudásra hagyatkozva száll le hozzád az öledbe, mely minden jelenlévőn túlmutat.

“Az a három tárgy, amit kérlek, hogy megkeress legyen jelentéssel teli: ne másokat kérdezz most arról, mik legyenek a te szimbólumaid. Magad menj és találd meg őket.

“Az első tárgy hozzád szóljon: az Anyához, legyen olyan tárgy, mely emlékeztet Téged saját spiritualitásodra, vagy a benned is lakozó összes olyan erős, női családtagra, vagy bármilyen más számodra fontos asszonyokra, akik gyermeket szültek már.

“A második jelképezze az Apa energiáit (testileg vagy lelkileg). Találj egy olyan tárgyat, amely az ő jelenlétét erősíti benned, mely elismeri majd az egymás iránt érzett eddigi, az ottani és a majd későbbi szeretetet, mely van olyan erős, hogy gyermeket hozott létre tőletek-általatok. Ha szeretnéd, választhatsz olyan tárgyat, mely a szülés kísérőd energiáit, erejét, szeretetreméltóságát eleveníti fel benned.

“A harmadik tárgy pedig emlékeztessen arra, hogy te és a babád együtt dolgoztok azon, hogy mindketten megszülethessetek: ő testileg te lelkileg. És arra is, a fájdalom, amin keresztül mész nem cél, értelem nélküli, hanem arra szolgál, ezt a babát a viágra hozhasd.

“Aztán találj egy elég nagy darab olyan kendőt, vagy anyagot, amibe ezt a három különleges tárgyat lazán belekötözheted. Lehet ez a vászondarab bármilyen színű, lehet új, lehet régi, családi örökségből való. Lehet az esküvői ruhádnak is egy darabja, lehet a férjed kedvenc, izzadságtól viseltes túra kendője.

“Végül ha megtaláltad a tárgyaidat, kösd bele ebbe a kendőbe. Az, hogyan kötöd meg a kendőt úgyszintén nem elhanyagolható. Legyen a csomó biztonságos, hogy ne nyíljon ki az előtt, hogy elérkezne az ideje, de laza is legyen, hogy akkor viszont ne okozzon gondot kinyitni (mint a méhszájadat sem).

A Batyuk Közös Megosztása

Bár a batyut a készülődő anyának egyedül kell elkészítenie, a legutolsó lépés mégis közösségben zajlik. Fontos, hogy egy jó barát, a bába, a dúla, vagy szülésznő (ha éppenséggel olyan a viszony), vagy a szülésfelkészítő csoport többi tagja tanúja, befogadója legyen a fiatal asszony meglátásainak, érzéseinek. Ha csoportban történik ez, érdemes szoros körbe ülni (valahogy nem ugyanaz a dolog, ha egy teremben szétszórva ülünk). Majd a mamák tudatosságuk teljes figyelmével nyitják ki a Batyujukat, lassan, egyikük a másik után. Van, hogy egy anya az egyik sarkot nyitja ki egy lassú kilégzés, vagy egy szótlan kis fohász kíséretében. Minden egyes saroknak külön jelentősége lehet, mint ahogy életünkre nézve is jelentősséggel bír a Négy égtáj, a négy elem, vagy évszak, stb. A szülők teljes figyelmükkel, sírások és nevetések közepette hallgatják egymást, és azt, milyen személyes jelentése, története van a kendőknek és a benne rejlő tárgyaknak.

Szeretettel kívánok minden ilyesféle játékra nyitott mamának szép, jelentőséggel teli belső kutakodást a szülésre való készülődésükhöz!

VISSZA A SZÜLÉSES CIKKEK GYŰJTEMÉNYE OLDALRA –>

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑